Logo of Archiepiscopal College of Veszprém

Veszprémi Érseki Főiskola

Magyarország, Veszprém    Megtekintés térképen
Jutasi út 18/2, 8200

 A Veszprémi Érseki Főiskola hitéleti, pedagógusképzési, valamint bölcsészet-, gazdaság- és társadalomtudományi képzési területeken indíthat szakokat. Jelenleg osztatlan hittanár-nevelőtanár szakon, illetve szociális munka alapszakon képezünk szakembereket.

Azoknak a hallgatóknak, akik hittani ismereteiket nemcsak a tanítás és nevelés szolgálatába kívánják állítani, hanem elkötelezettek a keresztény hitélet, értékrend, valamint a teológiai gondolkodás tudományos igényű megismerése mellett is, kiemelten ajánljuk a hittanár-nevelőtanár osztatlan tanári szakunkat. A képzés ideje nappali tagozaton 10 félév.

A szociális munka - neve ellenére - nem egyszerűen munka, hanem hivatás, melynek középpontjában az ember és társas környezetének kapcsolata, konfliktusa áll. A képzés célja olyan szakemberek felkészítése, akik hatékonyan segíteni tudják egyének, közösségek életminőségének javulását, és képesek aktívan közreműködni az egyént és a társadalmat veszélyeztető tényezők feltárásában, megelőzésében. A szociális munka képzés ideje nappali tagozaton 7 félév. Az oktatás elméleti ismereteket nyújt, szakmai készségeket fejleszt, értékeket közvetít, és gyakorlati jártasságot alakít ki.

Tudományos törekvéseink szintén túlmutatnak a megszokott felsőoktatási kereteken. 2021 őszén Tehetségpedagógiai Műhelyt, 2022 novemberében pedig Ökumenikus Valláspedagógiai Műhelyt alapítottunk azzal a céllal, hogy a tehetséggondozás és a valláspedagógia országos és nemzetközi jógyakorlatainak gyújtópontja és egyfajta erőtere alakulhasson ki Veszprémben.

A szociális érzékenységre való nevelés, az elesettek, az idősek felkarolása (az emberi méltóságnak kijáró tiszteletre való nevelés), az ember jellemének formálása – nemcsak morális és valláserkölcsi, hanem társadalmi kötelessége egy egyházi fenntartású intézménynek, így nekünk is.

A Veszprémi Érseki Főiskola Kollégiuma a városközponthoz közel, parkosított, szép természeti környezetben helyezkedik el, a város csendesebb részén. Az elhelyezés kétágyas, erkélyes lakószobákban történik, szobánként saját zuhanyzóval és mosdóval. A szinteken közös teakonyha található, amely a főzéseknek és a jóízű beszélgetéseknek ad helyet. A kollégium rendelkezik ping-pong teremmel, közösségi térrel és kápolnával, ami a lelki feltöltődést biztosítja az erre vágyóknak.

Keressen és jelentkezzen!

Bachelor

BACsecsemő- és kisgyermeknevelő
Bachelor, teljes idejű képzés
Veszprémi Érseki Főiskola, Pedagógia Tanszék
BACsecsemő- és kisgyermeknevelő_hu

BAszociális munka
Bachelor, teljes idejű képzés
Veszprémi Érseki Főiskola, Társadalmi Tanulmányok Tanszék

Osztatlan mesterképzés

OTMhittanár-nevelőtanár
Osztatlan mesterképzés, teljes idejű képzés
Veszprémi Érseki Főiskola, Teológia Tanszék

Departments

Pedagógia Tanszék
Hungary, Veszprem

BACsecsemő- és kisgyermeknevelő
Bachelor, teljes idejű képzés
Veszprémi Érseki Főiskola, Pedagógia Tanszék
BACsecsemő- és kisgyermeknevelő_hu
Bachelor, teljes idejű képzés
Veszprémi Érseki Főiskola, Pedagógia Tanszék

Társadalmi Tanulmányok Tanszék
Hungary, Veszprem

BAszociális munka
Bachelor, teljes idejű képzés
Veszprémi Érseki Főiskola, Társadalmi Tanulmányok Tanszék

Teológia Tanszék