Logo of University of Veterinary Medicine Budapest

Állatorvostudományi Egyetem

Magyarország, Budapest    Megtekintés térképen
1078 Budapest, István utca 2.

Rólunk

A magyarországi állatorvosképzés rövid története

1787-ben, röviddel a világ első állatorvosi iskolájának (1762, Lyon) megalapítása után a Pesti Egyetem Orvosi Karán megalakult az első állatorvoslást oktató tanszék annak érdekében, hogy a hallgatóknak alapvető orvosi és sebészeti ismereteket tudjanak átadni az állatbetegségekkel és kezelésükkel kapcsolatban, hiszen mindez akkoriban a háziorvosi szolgálat szerves része volt.

A 19. század elején, a hagyományos ló- és szarvasmarha-tenyésztés gyors ütemű terjeszkedése kapcsán megfelelő intézményi fejlesztésre is szükség volt. Így 1851-ben a tanszék különvált az Orvosi Kartól, mégpedig Királyi Állatorvosi Intézet néven. 1899-ben az intézmény neve Magyar Királyi Állatorvosi Főiskolára változott, s a főiskola megkapta a jogot, hogy állatorvos-doktori diplomát állítson ki végzett hallgatóinak. Önálló főiskolaként az intézmény nemzetközi hírnévre tett szert a 20. század első felében, 1960-tól pedig már nem főiskolaként szerepelt, hanem önálló egyetemmé vált.

A magyar felsőoktatás országos szintű átalakulása következtében az egyetem 2000-ben az újonnan megalapított Szent István Egyetem Állatorvosi karaként működött tovább. 2016 nyarán intézményünk visszakapta függetlenségét, így a korábban már érvényes, Állatorvostudományi Egyetem megnevezés lépett újra életbe. A képzést a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság akkreditálja.

Nemzetközi akkreditáció

Az Állatorvostudományi Egyetem nemzetközileg is elismert intézmény, ezt pedig az is bizonyítja, hogy 1995-ben az Állatorvosképző Intézmények Európai Egyesülete (E.A.E.V.E.) akkreditációja pozitív eredménnyel zárult. A következő alkalommal, 2014-ben ismét sikerrel akkreditálta a kart az E.A.E.V.E. Az akkreditációt a már említett egyesület mellett az F.V.E. (Európai Állatorvosok Szövetsége) végezte, az eljárás pedig az alábbi pozitív jelentéssel zárult: “…A budapesti Állatorvostudományi Egyetem büszkén foglalhatja el helyét az európai partnerintézmények között. Az ott végzettek megállják helyüket mind elméleti, mind gyakorlati felkészültségben, összehasonlítva őket külföldi kollégáikkal.”

Magyarország 2004 óta teljes jogú tagja az Európai Uniónak, ami egyben azt is jelenti, hogy az egész Európai Unióban elfogadottak az intézményünkben megszerzett diplomák, illetve egyenértékűek is a többi EU tagállam által kiadott diplomákkal. Az egyetemünk által kibocsátott diplomát azonban nem csupán az Európai Unióban, de több más országban is elfogadják. Kanadában vagy az Amerikai Egyesült Államokban a szükséges vizsga elvégzése után diplomásaink jogosultak arra, hogy letelepedjenek és elhelyezkedjenek a szakmájukban egész Észak-Amerika területén.

Tények és számok

Az Állatorvostudományi Egyetem – közel 10 millió lakosú országnak megfelelően – az egyetlen állatorvosképző intézmény Magyarországon. A magyar nyelvű szakon 100, a német képzésen 120, míg az angol nyelvűn szintén 120 hallgató tanul jelenleg is, ez azt jelenti, hogy összesen kb. 1000 hallgatónk van az állatorvosi képzésben. Képzésünket az Oktatási Hivatal felügyeli, oktatási és kutatási programjainkat pedig az Agrárminisztérium és az MTA is támogatja.

Könyvtár és internet

A Hutÿra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum igen gazdag gyűjteménnyel rendelkezik. Különösen értékes darabok a XVI-XIX. századi könyvek, a képzéshez köthető archívum és az állatorvostudományi múzeum. Könyvtárunk egyben egy modern információs központ is, amely az állatorvostudomány és a biológia folyóiratait és könyveit nyomtatott vagy elektronikus formátumban is őrzi, online katalógussal, digitális könyvtárral, nagy nemzetközi adatbázisokkal (például CAB Abstracts, FSTA, Zoological Record, Web of Science stb.) és egy letisztult honlappal várja látogatóit. Központunkban számítógépes szoba, nyomtatási és másolási lehetőség és WIFI is a látogatók rendelkezésére áll.

Egyetemi területek

Az egyetem Budapest központi részén található, az egyik fő vasúti pályaudvar és metróállomás közelében, tömegközlekedéssel könnyen megközelíthető. A legtávolabbi telephely Üllőn, a várostól 30 km-re 1300 hektáros területen helyezkedik el. A környezet tipikusan alföldi, így a hallgatók azonnal megismerik az ország nagy részének agrikulturális környezetét. Egy régi udvarház tartalmazza a központi irodát, itt található továbbá a rezervátum a régi magyar állatfajtáknak, lóistállók lovasiskolával és hippodrommal, valamint az új Nagyállatklinika. A hatásos megjelenésű épületet Makovecz Imre tervezte, aki a kortárs építészet vezető egyénisége. A napi feladatok mellett, a Klinika ad otthon a gyakorlati óráknak is. Az egyetem külön járatot üzemeltet az egyetem főépülete és Üllő között.

2006-ban új, korszerű Kisállatklinikát nyitottunk annak érdekében, hogy a hallgatók, a kollégák és az ügyfelek számára is 21. századi diagnosztikai és kezelési lehetőségeket biztosítsunk.

Az angol nyelvű program

Az Állatorvostudományi Egyetem angol nyelvű programját 1992-ben indítottuk, a program minden év szeptemberének elején kezdődik. A képzés öt és fél évig tart, a képzési anyag pedig a többi európai állatorvosképző intézmény képzési programjához hasonlóan épül fel. Az első két (preklinikai) év során a hallgatók többek között anatómiát, szövettant, biológiát, kémiát, fizikát, állattant, élettant, biokémiát, agroökonómiát, biomatematikát tanulnak. Az angol, latin és magyar nyelvet szabadon választható tantárgyként vehetik fel. A következő három (klinikai + paraklinikai) év során a tananyag már tartalmazza az alábbi tudományterületeket: állattenyésztés, patológia, farmakológia, toxikológia, mikrobiológia, parazitológia, állatgyógyászat, sebészet, szülészet, élelmiszer-higiénia, járványtan. A 11. (gyakorlati) félév során a hallgatók az egyetem különböző tanszékein, telephelyein gyakorolhatják a megszerzett tudást. A tanterv szerves részei az egyetem telephelyein, az állami gazdaságokban, valamint az állatorvosok mellett eltöltött gyakorlati órák és alkalmak.

A teljes képzés (kötelező tantárgyakra és szabadon választható tárgyakra osztva) több mint 5000 órából áll, amely a European Community által is meghatározott óraszám. A képzés elvégzése előtt a hallgatók diplomamunkát készítenek, majd államvizsgáznak.

Magyarország az Európai Unió teljes jogú tagállama. Az Állatorvostudományi Egyetemen megszerzett diplomát az Európai Unió tagországai és a világ több más országa is automatikusan elfogadja. Angol nyelvű programunk végzettjei – akik főként a skandináv térségből (pl. Norvégia és Svédország), Írországból, Izraelből, Nagy-Britanniából, Görögországból, Ciprusról és Kanadából érkeznek – nagy örömünkre egyenlő elhelyezkedési esélyekről számolnak be a hazájukban végzett diplomásokhoz viszonyítva is.

Nyilatkozat az egyenlő bánásmódról

Az Állatorvostudományi Egyetem nem tesz különbséget bőrszín, nemzeti vagy etnikai hovatartozás, vallás, nem, családi állapot, életkor vagy hátrányos helyzet alapján.

Nyelvek:

Angol

Magyar

Képzési terület:

Agrártudomány

Képzési szint:

Ma/MSc/MBA

PHD/DLA

Osztatlan mesterképzés

Előkészítő program

Summer School

Keressen és jelentkezzen!

Osztatlan mesterképzés

OTMVeterinary Medicine
Osztatlan mesterképzés, teljes idejű képzés
Állatorvostudományi Egyetem , Doctor of Veterinary Medicine
OTMállatorvosi

OTMállatorvosi_hu

Doktori

PhDÁllatorvostudományi Doktori Iskola [Agrártudományok]
Doktori, teljes idejű képzés
Állatorvostudományi Egyetem , Doctor of Veterinary Medicine
PhDÁllatorvostudományi Doktori Iskola [Agrártudományok]_hu

PHDDoctoral School of Veterinary Science [Agricultural Science]

Tanszékek

Doctor of Veterinary Medicine
Budapest

Sponsor logo
Sponsor logo