Logo of Eszterházy Károly Catholic University

Eszterházy Károly Katolikus Egyetem

Magyarország, Eger    Megtekintés térképen
3300 Eger, Eszterházy tér 1.

Az 1774-ben alapított Eszterházy Károly Katolikus Egyetem a hazai felsőoktatás meghatározó, dinamikusan fejlődő intézménye, mely Egerben és Jászberényben öt karon, piacképes képzéskínálattal, egyedi ösztöndíjakkal, családias hangulattal várja a hallgatókat. Az intézmény fő profilja – több évtizedes hagyományaira alapozva – a pedagógusképzés. Az egyetem nevéhez fűződik a köznevelés módszertani megújítását megvalósítani hivatott Komplex Alapprogram, valamint a kiemelten gyakorlatközpontú Eszterházy Pedagógiai Képzési Modell megvalósítása. A közel 6500 hallgatóval és 250 egyetemi oktatóval rendelkező intézmény kötődik hagyományaihoz, ápolja örökségét, s figyelemmel fordul a társadalmi folyamatok felé. Az egyetemen nemzetközileg elismert tudásközpontok és kutatócsoportok működnek, ahol kutatóink a régió gazdasági szereplőinek bevonásával, hazai és nemzetközi projektek támogatásával alkalmazott kutatásokat folytatnak. A szőlészet-borászat területén végzett, nemzetközileg elismert kutatások hatékonyan szolgálják a fenntartható gazdálkodást a teljes Kárpát-medencében. Az egyetem egyedüli hazai felsőoktatási intézményként vesz részt az Energiaügyi Minisztérium 9 éves futamidejű LIFE integrált projektjében, melynek célja a Nemzeti Energia és Klímaterv megvalósításának támogatása. Az intézményben működik a koordinációért és szemléletformálásért felelős Szénrégió Bizottság Titkársága. Kiemelkedő eredményeivel az EKKE Magyarország egyik legsportosabb egyeteme.

Keressen és jelentkezzen!

Alapképzés

Musical Culture
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi és Művészeti kar
Musical Culture
Alapképzés, részképzés

BAKindergarten Education
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Pedagógiai Kar

BAzenekultúra_hu

BScbiológia
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Természettudományi Kar
BScbiológia_hu

Összes megjelenítése

Mesterképzés

MA International Relations
Mesterképzés, teljes idejű képzés
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi és Művészeti kar
biológus_hu
Mesterképzés, teljes idejű képzés
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Természettudományi Kar
MA International Relations
Mesterképzés, részképzés

MA kulturális örökség tanulmányok_hu

MScbiológus

Doktori

PhDDoctoral School of Education [Arts and Humanities]
Doktori, teljes idejű képzés
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem

Short Course

Hungarian State ScholarshipHungarian as a Foreign Language (2 weeks) HSS
Short Course, summer courses
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Summer course
Hungarian Diaspora ScholarshipHungarian as a Foreign Language (2 weeks) HDS

Tanszékek

Bölcsészettudományi és Művészeti kar
Eger

Musical Culture
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi és Művészeti kar
Musical Culture
Alapképzés, részképzés
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi és Művészeti kar
BAzenekultúra_hu
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi és Művészeti kar
MA International Relations
Mesterképzés, teljes idejű képzés
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi és Művészeti kar
MA International Relations
Mesterképzés, részképzés
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi és Művészeti kar
MA kulturális örökség tanulmányok_hu
Mesterképzés, teljes idejű képzés
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Bölcsészettudományi és Művészeti kar

Pedagógiai Kar
Jászberény,

BAKindergarten Education
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Pedagógiai Kar
BAKindergarten Education
Alapképzés, részképzés
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Pedagógiai Kar

Természettudományi Kar
Eger

BScbiológia
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Természettudományi Kar
BScbiológia_hu
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Természettudományi Kar
BScszőlész-borász mérnöki_hu
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Természettudományi Kar
biológus_hu
Mesterképzés, teljes idejű képzés
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Természettudományi Kar
MScbiológus
Mesterképzés, részképzés
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Természettudományi Kar

Summer course
Eger

Hungarian State ScholarshipHungarian as a Foreign Language (2 weeks) HSS
Short Course, summer courses
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Summer course
Hungarian Diaspora ScholarshipHungarian as a Foreign Language (2 weeks) HDS
Short Course, summer courses
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem, Summer course

Videók

Sponsor logo
Sponsor logo