Logo of Eötvös Loránd University

Eötvös Loránd Tudományegyetem

Magyarország, Budapest    Megtekintés térképen
H-1053 Budapest, Egyetem tér 1-3

Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE)

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) – oktatói és hallgatói létszámát, a képzés és kutatás színvonalát és nemzetközi kapcsolatait tekintve – az egyik legelismertebb állami felsőoktatási intézmény Magyarországon, amely 1635-ös alapítása óta folyamatosan működik. Magyarország egyik legrangosabb egyetemeként a legnépszerűbb intézmény a felvételizők körében, amely öt Nobel-díjas tudóst adott a világnak és itt végzett Magyarország számos ismert személyisége a műszaki tudományok, a politika és a kultúra területén. Jelenleg több, mint 30 000 hallgató tanul az egyetem nyolc karán, közülük 3 000 nemzetközi hallgató, akik a világ több, mint 80 országából érkeztek. Az ELTE kiterjedt nemzetközi kapcsolatrendszerrel, 450 intézményközi megállapodással és egyéb együttműködési szerződéssel rendelkezik. Aktív tagja a nemzetközi egyetemi hálózatoknak és közös diplomát nyújtó tanulmányi programokban is részt vesz.

A nyolc kar és két önálló intézet fő képzési és kutatási területei az állam- és jogtudomány, bölcsészettudomány, gazdaságtudomány, gyógypedagógia, informatika, pedagógia és pszichológia, tanító- és óvóképzés, társadalomtudományok, természettudományok.

Magyarország legtöbb képzését kínáló egyetemén

• több, mint 75 alapképzés,

• több, mint 100 mesterképzés,

• 295 osztatlan, kétszakos tanárképzés,

• magyar és nemzetközi hallgatók számára több, mint 100, idegen tannyelven oktatott képzés,

• 16 doktori iskola és több, mint 125 doktori program

érhető el. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen végzett tanulmányok egyet jelentenek a színvonalas képzéssel Magyarország vezető kutatóegyetemén.

A képzéseket a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság akkreditálta. A magyarországi egyetemek közül az ELTE foglalkoztatja a legtöbb olyan kutatót, aki egyúttal a Magyar Tudományos Akadémia tagja is. Az aktív hallgatói közösségeknek köszönhetően pedig mindenki megtalálja a helyét és barátait az Egyetemen és Magyarországon egyaránt.

Kapcsolat:

Eötvös Loránd Tudományegyetem

Rektori Kabinet

Erasmus+ és Nemzetközi Programok Osztálya

1056 Budapest, Szerb utca 21-23.

W: https://www.elte.hu/

E: diaspora@elte.hu

TEL: +36 1 411 6543

www.facebook.com/elte.megeri

www.facebook.com/elteinternational

www.youtube.com/user/ELTEfilm

Keressen és jelentkezzen!

Alapképzés

BScComputer Science
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Informatikai Kar
BAPsychology
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Pedagógiai és Pszichológiai Kar
BAInternational Relations
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Társadalomtudományi Kar
BAKindergarten Education
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Tanító- és Óvóképző Kar
BAEnglish and American Studies
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Bölcsészettudományi Kar
BASociology

BAközösségszervezés
Alapképzés, részképzés

Összes megjelenítése

Mesterképzés

MA Psychology
Mesterképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Pedagógiai és Pszichológiai Kar
MScComputer Science
Mesterképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Informatikai Kar
MA Communication and Media Studies
Mesterképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Bölcsészettudományi Kar
MA International Relations
Mesterképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Társadalomtudományi Kar
MScGeology
Mesterképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Természettudományi Kar
MA Cultural Anthropology

MA Central European Studies
Mesterképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Bölcsészettudományi Kar

Összes megjelenítése

Oklevélszerzésre nem irányuló képzés

NONPreparatory Course in Hungarian Language
Oklevélszerzésre nem irányuló képzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Bölcsészettudományi Kar

Doktori

PhDDoctoral School of Psychology [Arts and Humanities]
Doktori, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Pedagógiai és Pszichológiai Kar
PhDDoctoral School of History [Arts and Humanities]
Doktori, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Bölcsészettudományi Kar
PhDDoctoral School of Education [Arts and Humanities]
Doktori, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Pedagógiai és Pszichológiai Kar
PhDDoctoral School of Mathematics [Natural Science]
Doktori, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Természettudományi Kar
PhDDoctoral School of Biology [Natural Science]
Doktori, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Természettudományi Kar
PhDDoctoral School of Environmental Sciences [Natural Science]
Doktori, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Természettudományi Kar
PhDDoctoral School of Linguistics [Arts and Humanities]
Doktori, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Bölcsészettudományi Kar

Összes megjelenítése

Short Course

Hungarian State ScholarshipSummer University of Hungarian Language and Culture (4 weeks) HSS
Short Course, summer courses
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Summer course

Tanszékek

Informatikai Kar
Budapest

BScComputer Science
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Informatikai Kar
BScprogramtervező informatikus_hu
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Informatikai Kar
BScprogramtervező informatikus
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Informatikai Kar
BScComputer Science
Alapképzés, részképzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Informatikai Kar
BScprogramtervező informatikus
Alapképzés, részképzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Informatikai Kar
MScComputer Science
Mesterképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Informatikai Kar
MScComputer Science
Mesterképzés, részképzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Informatikai Kar

Összes megjelenítése

Pedagógiai és Pszichológiai Kar
Budapest

BAPsychology
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Pedagógiai és Pszichológiai Kar
BAközösségszervezés
Alapképzés, részképzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Pedagógiai és Pszichológiai Kar
BApszichológia
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Pedagógiai és Pszichológiai Kar
BApszichológia_hu

BAközösségszervezés_hu
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Pedagógiai és Pszichológiai Kar
BApedagógia
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Pedagógiai és Pszichológiai Kar

Összes megjelenítése

Társadalomtudományi Kar
Budapest

BAInternational Relations
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Társadalomtudományi Kar
BASociology
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Társadalomtudományi Kar
BAnemzetközi tanulmányok_hu
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Társadalomtudományi Kar
BAszociális munka_hu
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Társadalomtudományi Kar
BAszociológia_hu
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Társadalomtudományi Kar
MA International Relations
Mesterképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Társadalomtudományi Kar
MA Cultural Anthropology
Mesterképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Társadalomtudományi Kar

Összes megjelenítése

Tanító- és Óvóképző Kar
Budapest

BAKindergarten Education
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Tanító- és Óvóképző Kar
BAcsecsemő- és kisgyermeknevelő
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Tanító- és Óvóképző Kar
BAcsecsemő- és kisgyermeknevelő_hu
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Tanító- és Óvóképző Kar
BAóvodapedagógus
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Tanító- és Óvóképző Kar
BAóvodapedagógus_hu
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Tanító- és Óvóképző Kar
BAtanító

BAtanító_hu
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Tanító- és Óvóképző Kar

Összes megjelenítése

Bölcsészettudományi Kar
Budapest

BAEnglish and American Studies
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Bölcsészettudományi Kar
BAEnglish and American Studies
Alapképzés, részképzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Bölcsészettudományi Kar
BAinformatikus könyvtáros
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Bölcsészettudományi Kar
BAkeleti nyelvek és kultúrák [arab]
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Bölcsészettudományi Kar
BAkeleti nyelvek és kultúrák [japán]
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Bölcsészettudományi Kar
BAmagyar

BANeo-Latin Languages and Cultures Specialized in French Studies
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Bölcsészettudományi Kar

Összes megjelenítése

Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
Budapest

BAgyógypedagógia
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
BAgyógypedagógia_hu
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
MA gyógypedagógia_hu
Mesterképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
MA gyógypedagógia
Mesterképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
MA gyógypedagógia tanár
Mesterképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
MA logopédia
Mesterképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar
MA tanári [3 félév [gyógypedagógia-tanár]]_hu
Mesterképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar

Összes megjelenítése

Természettudományi Kar
Budapest

BSckörnyezettan
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Természettudományi Kar
BSckörnyezettan_hu
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Természettudományi Kar
BScmatematika
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Természettudományi Kar
BScmatematika_hu
Alapképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Természettudományi Kar
MScGeology
Mesterképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Természettudományi Kar
MScAstronomy
Mesterképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Természettudományi Kar
MScBiology
Mesterképzés, teljes idejű képzés
Eötvös Loránd Tudományegyetem , Természettudományi Kar

Összes megjelenítése

Summer course