Budapesti Gazdasági Egyetem

Magyarország, Budapest    Megtekintés térképen
Budapest, Markó u. 29-31.

A Budapesti Gazdasági Egyetem (BGE) maradandó élményeket kínál Európa szívében – Magyarország: tudás, barátság, kultúrák közötti megértés és még sok más. Ez az ismertető képet ad az egyetem által nyújtott képzési alternatívákról és lehetőségekről, mind az első diplomájukat megszerezni szándékozók, mind pedig a diplomával rendelkezők számára.

BGE az alábbiakat nyújtja számodra:

Elméleti tudás, gyakorlat-orientált fókusszal

 A BGE – Alkalmazott Tudományok Egyeteme, amely egyedülálló hagyományokkal, 160 éves tapasztalattal és közel 16 000 hallgatóval rendelkezik. Az egyetem a cégek által is nagy becsben tartott gyakorlati tudásra fekteti a hangsúlyt az oktatás során. A külföldi hallgatói létszám gyorsan növekedett az elmúlt évek során, sokan közülük a fejlődő magyar munkaerőpiacon helyezkedtek el.

Gazdaság orientált karok

A BGE mindhárom kara Budapesten található: Kereskedelmi, Vendéglátóipari és Idegenforgalmi Kar, Külkereskedelmi Kar, Pénzügyi és Számviteli Kar. Mindegyik kar speciális tudást nyújt a gazdálkodástudomány adott szakterületén, amely egyben jelentős többleteredményt hoz a hallgatók számára tanulmányaik ideje alatt. A BGE angol és francia nyelvű képzéseket is kínál.

Tapasztalt és lelkes oktatók

Oktatóink a saját kutatási területeiken tökéletesítették szaktudásukat. Közülük néhányan korábbi vállalatok vezérigazgatói, elismert nemzetközi szervezetek alkalmazottai, vagy különböző országok nagykövetei. Sokan közülük jelentős nemzetközi tapasztalattal rendelkeznek és mindig készen állnak arra, hogy ezt megosszák és segítsenek abban, hogy a legjobbá válj.

Ígéretteljes álláslehetőségek

A BGE úgy alakítja és szervezi képzéseit, hogy azok gyakorlati tudást is nyújtsanak, folyamatosan alkalmazkodva a munkaerő-piaci igényekhez. Az egyetem nagyszámú üzleti, társadalomtudományi és informatikai felsőoktatási szakképzést, alap-és mesterképzést kínál. Az egyetem által biztosított szakmai gyakorlati lehetőségek egyben kiváló álláslehetőség a hallgatók számára.

Alkalmazkodóképesség

A BGE azzal válaszol a folyamatosan változó munka-erőpiaci igényekre, hogy az oktatásban megjeleníti az olyan aktuális témákat és trendeket, mint az új ipari forradalom, a digitalizáció és a kelet-ázsiai tanulmányok.

Egyedülálló nyelvi kurzusok vagy programok

A BGE az egyetlen olyan gazdasági egyetem Magyarországon, mely több mint harminc éve kelet-ázsiai nyelvi kurzusokat ajánl hallgatóinak.

…és sokszínű egyetemi életet, melyre mindig emlékezni fogsz sikeres pályád kezdetén.

Küldetésünk:

” A felsőoktatás területén, a gazdasági egyetemek között Közép-Kelet Európa egyik meghatározó szereplőjévé fejlődni "

Stratégiai célok:

• Vállalkozói Egyetem

• Nemzetközileg elismert egyetem Közép-Kelet Európában

• Élmény alapuló tanulási környezet

• Szociálisan felelős egyetem

NIBS akkreditáció

A Budapesti Gazdasági Egyetem 2017 októberében, a hazai egyetemek közt elsőként, 5 évre szóló nemzetközi akkreditációban részesült a Network of International Business Schools (NIBS) nevű szakmai szervezettől, a nemzetköziesedés folyamatának kiszélesítésében elért kiemelkedő teljesítményéért.

Miért a BGE?

A BGE aktív kapcsolatot tart fenn külföldi felsőoktatási intézményekkel öt kontinensen. A hallgatók közel 50 ország, több mint 200 egyeteméről érkeznek hozzánk olyan csereprogramokon keresztül, mint az Erasmus és a Stipendium Hungaricum.

Versenyképes programok

Az egyetem gyakorlatorientált képzéseket nyújt és szakmai gyakorlatot biztosít vállalatoknál és közintézményekben.

Az osztálytermen túl

Érezd magad otthon! Az egyetem törődik a hallgatóival: a hallgatók életével, széleskörű szolgálatatásokat biztosit, tehetséggondozási programokat szervez.

 Tények és Számok

1857-ben alapítva

12 alapképzési

8 mesterképzési program

1 Doktori Iskola

1050 külföldi hallgató – 50 országból

200 partner egyetem világszerte

100% -os elhelyezkedés a diploma megszerzése után

Miért Budapest?

Budapest, Magyarország: tanulj Európa szívében, Budapest a kultúrák találkozása. Budapest az egyik legnépszerűbb turista célpont, mintegy 4.2 millió látogatót vonzva évente. Számos, a világörökség részét képező helyszínek városa is, beleértve Duna-part panorámáját, a Budai Várnegyedet, az Andrássy utat, a Hősök terét és a Millenniumi Földalatti Vasutat, mely a londoni metró után a világ második legöregebb földalatti vasútvonala. Budapest egy barátságos város, ahol a világ minden pontjáról érkezők gyűlnek össze.

Város a fiatalság számára

A város híres a nyüzsgő kulturális életéről, remek gyógyfürdőiről és wellness központjairól, valamint szórakozó helyeiről. Budapest elérhető áron nyújt nagyszerű lehetőséget a fiataloknak, ahol álmaik valóra válhatnak.

A jövő városa: jövőbeni munkalehetőség

2004 óta az EU tagjaként Magyarország meghatározó szerepet játszik az Európai és a globális gazdaságban. Számos multinacionális cég irodái és létesítményei találhatók itt, kihasználva az ország közép-európai fekvéséből adódó lehetőségeket. Nemzetközi vállalatok mindig nagy érdeklődést mutatnak a világ minden pontjáról érkező fiatal és képzett munkaerő iránt

Élmények világa

Budapest Európa szívében van. Kedvező földrajzi elhelyezkedéséből és az országok közötti rövid távolságokból adódóan nagyszerű lehetőségeket kínál nemzetközi élmények és tapasztalatok szerzésére. Kitűnő elhelyezkedése lehetőséget ad egész Európa megismerésére is.

Kiválóságot tükröző hírnév

Magyarország joggal büszke az évszádos múlttal rendelkező oktatási tradícióira, továbbá jelentős támogatója a világ értelmi, szellemi örökségének. A magyarországi felsőoktatási intézmények hazánkon kívül is jó hírnévnek örvendenek, a gondosan megőrzött hagyományaiknak és az oktatás magas színvonalának köszönhetően.

Nemzetközi kapcsolatok

A BGE szerves részét képezi a világ tudományos és oktatási rendszerének. A nemzetközi együttműködési projektek magunkba foglalják a kettős diploma programokat, kutatási projekteket, oktatási és tudományos kapcsolatokat. Hallgatói, oktatói és személyzeti mobilitások megvalósíthatók az Erasmus, CEEPUS és más mobilitási programokon keresztül. A BGE tagja számos jó hírnevű nemzetközi szervezetnek is, ami segíti az egyetemet abban, hogy folyamatosan követni tudja az üzleti felsőoktatás nemzetközi trendjeit. Az egyetem célkitűzése, hogy az egyik vezető gazdasági egyetemmé váljon a Közép-Kelet Európai régióban. Az AIESEC (Magyar Közgazdászhallgatók Egyesülete) aktívan jelen van a BGE-n is. Az egyesület, segítve a csereprogramok szervezését és kivitelezését, lehetőséget biztosít a hallgatóknak, hogy külföldi munkatapasztalatokat szerezzenek.

Keressen és jelentkezzen!

Alapképzés

BScInternational Business Economics
Alapképzés, teljes idejű képzés
Budapesti Gazdasági Egyetem, Külkereskedelmi Kar
BScTourism and Catering
Alapképzés, teljes idejű képzés
Budapesti Gazdasági Egyetem, Faculty of Commerce, Hospitality and Tourism
BAInternational Business Economics
Alapképzés, részképzés

BATourism and Catering

Tanszékek

Külkereskedelmi Kar
Budapest

BScInternational Business Economics
Alapképzés, teljes idejű képzés
Budapesti Gazdasági Egyetem, Külkereskedelmi Kar
BAInternational Business Economics
Alapképzés, részképzés
Budapesti Gazdasági Egyetem, Külkereskedelmi Kar

Faculty of Commerce, Hospitality and Tourism