További információ

uni-mate.hu/..menedzsment-mesterszak/20123 

Áttekintés

A vállalatok idő-alapú versenyben működnek, mert „az idő pénz”. A hasznos és jó minőségű termék ma már önmagában kevés, a vevő azt azonnal és az adott helyen szeretné elérni. Emiatt a logisztika stratégiai jelentőségűvé vált. Ugyanakkor a folyamatok egyre inkább átlépik a vállalati határokat: az új típusú (horizontális és vertikális) partnerkapcsolatok, valamint a tevékenységek kiszervezése miatt hálózatokat alkotó vállalatok között kell az áru- és információáramlást „menedzselni”. Az értékesítés hagyományos útjaink bedugulása miatt a kereskedelemben egyre fontosabb szerepet kapnak az új alternatív értékesítési formák, pl. az e-kereskedelem, ahol a termékek néhány kattintással a globalizált világ bármely pontjáról elérhetővé vállnak. A jövő logisztikai vezetőinek ezekre a kihívásokra is fel kell készülniük.

A képzés célja:

A cél olyan gazdasági szakemberek képzése, akik az integrált logisztikai rendszer működését és összefüggéseit átlátva képesek a vállalati logisztikai rendszer és a vállalatokat összekötő ellátási láncok irányítására. Ehhez a termékek és szolgáltatások áramlását realizáló tevékenységek (szállítás/fuvarozás, készletgazdálkodás, telephely megválasztás, beszerzési és értékesítési csatornák, rendelés-feldolgozás, vevőkiszolgálás, stb.) integrált szemlélete szükséges. Emellett a végzett szakemberek a megszerzett elméleti tudás birtokában, illetve a modern gyakorlati megoldások ismeretében képesek legyenek a vállalaton belüli, illetve a vállalatok közötti logisztikai folyamatok tervezésére, elemzésére és fejlesztésére is. Végül a képzés megteremti annak lehetőségét is, hogy a hallgatók tanulmányaikat a doktori képzés keretében folytassák.

Kontakt személy:
Dr. Rudnák Ildikó

Rudnak.Ildiko@uni-mate.hu

Üzleti Szabályozás és Információmenedzsment Intézet

Jelenleg nem lehet jelentkezni

A jelentkezési határidők az alábbiak állampolgáraira vonatkoznak: Egyesült Államok

Jelenleg nem lehet jelentkezni

A jelentkezési határidők az alábbiak állampolgáraira vonatkoznak: Egyesült Államok