More information

ttk.bme.hu/fizika 

Overview

Program description:
A fizika alapképzési szakon az alapokat a kísérleti és az elméleti fizika nyújtja, ezekhez már az első félévtől intenzív laboratóriumi gyakorlatok csatlakoznak. Ezekkel párhuzamosan a matematika és az informatika területén is komoly tájékozottságot kialakító tantárgyak szerepelnek, melyeket további természettudományos és közismereti tárgyak egészítenek ki. A harmadik szemesztert követően a Fizikus és az Alkalmazott fizika specializáció közül lehet választani. A fizikus specializáció erős elméleti képzést nyújt, és a fizikus mesterképzési szakon belül főként a kutatófizikus specializációra készíti fel a hallgatókat. Az alkalmazott fizika specializáción a képzés súlypontja eltolódik a gyakorlati hasznosítás irányába, mely lehetőséget nyújt az alapképzési diplomával való elhelyezkedésre, és egyúttal felkészíti a hallgatókat a fizikus mesterképzési szakon belül a nanotechnológia és anyagtudomány, a nukleáris technika, az optika és fotonika, valamint orvosi fizika specializációira. A fizika alapképzési szakon, a felsőbb évfolyamokon egyes specializációs kurzusok angol nyelvűek.

Entry requirements:
– secondary school leaving certificate, – language skills proven by TOEFL, IELTS or equivalent certificates (for further information refer to www.bme.hu)

Entrance exam:
Yes

Type of entrance exam:
written and oral

Entrance exam location:
Electronic

Entrance exam description:
Admission procedure in general and general requirements: refer to admission regulations at www.bme.hu

Steps of admission procedure: Preevaluation of the submitted documents: quality of secondary school leaving certificate and/or transcript, motivation letter, recommendation letter (if available), extra-curricular activities – electronic e-admission tests (via internet): Mathematics, Physics (the tests are in English) with larger emphasis on Mathematics, electronic admission interview (given that written test is successful): assessing knowledge, language skills, motivation, attitude – visit www.bme.hu for further information and training for the test. Result: admission to BSc course / admission rejected.

A nyelvi előkészítőt tartó intézmény záróvizsgáját az intézmény figyelembe veszi a felvételinél? Felvétel a BBI záróvizsgája és az intézményi felvételi alapján lehetséges.

Contact:
Dr. Krisztián Szász
szasz.krisztian@ttk.bme.hu

Dr. László Gergely Vigh
Directorate for Education
international@bme.hu

Preparatory year available:
No

Specialisation year available:
No

Minimum number of scholarship holders:
1

Maximum number of scholarship holders:
5

Link:
studyinhungary.hu/institution/budapest-university-of-technology-and-economics-58.html

Not available for applying at the moment

Application deadlines apply to citizens of: United States

Not available for applying at the moment

Application deadlines apply to citizens of: United States