Logo of University of Sopron

MAneveléstudomány

University of Sopron
Hungary, Sopron
Benedek Elek Faculty of Pedagogy Hungary, 9400 Sopron, Ferenczy J. u. 5.
More information

bpk.uni-sopron.hu/mk-1 

Overview

Felvételi elbeszélgetés a korábbi tanulmányokról és a képzéssel kapcsolatos motivációkról. A képzés célja olyan szakemberek kibocsátása, akik megszerzett ismereteik, képességeik birtokában megfelelő tudással rendelkeznek a neveléstudományok művelése és alkalmazása területén. Képesek a köznevelésben és a felsőoktatásban, illetve az oktatásügyben kutatói és alkalmazói feladatokat ellátni, részt vállalni a rendszerszintű működtetés feladataiból, a kutatás és a fejlesztés terén feladatokat végezni, hazai és nemzetközi szakmai fórumokon a nevelésügy hazai eredményeit kommunikálni. Felkészültek tanulmányaik doktori képzésben történő folytatására.



a) tudása

Átfogóan ismeri a neveléstudomány és a hozzá kapcsolódó társ- és határtudományok legfontosabb hazai és nemzetközi elméleteit, összefüggéseit és probléma megoldási módszereit
Ismeri a nevelés-oktatás elméleti modelljeinek hátterét, a különböző elméleti paradigmák evolúcióját, rendszerbe tudja foglalni a multi- és interkulturális pedagógia nemzetközi megközelítéseit
Alaposan ismeri a neveléstudományi, társadalomtudományi kutatások kvalitatív és kvantitatív és kevert módszereit, eszközeit és ezek alkalmazási lehetőségeit és korlátait
Ismeri a kutatásra vonatkozó etikai normákat
Tisztában van a neveléstudomány és határtudományai legújabb kutatási eredményeivel, a releváns pedagógiai innovációkkal, ezeket kritikusan elemzi, értelmezi
Mély ismeretekkel rendelkezik a tanulásra vonatkozó tudományos elméletekben, ismeri a tanulás stratégiáit, módszereit, a tanulás és tanítás, nevelés támogatásának eljárásait, érti a tanulás különböző tereinek és környezeteinek szerepét az élethosszig tartó és az élet és kultúra minden területére kiterjedő tanulásban
Átlátja a szakmapolitikai fejlesztési irányokat, ismeri az oktatási rendszerek fejlesztésének európai és világtendenciáit szakterülete és a hozzá kapcsolódó egyéb ágazati ellátó rendszerek működésének szabályozását és összefüggéseit
Érti a kommunikáció általános elméleteit, alkalmazásának formáit vertikális és horizontális irányban
Érti az online kommunikáció fontosságát, ismeri a modern kommunikáció tereit, lehetőségeit
Ismeri a neveléstudomány szaknyelvét anyanyelvén és legalább egy idegen nyelven
Ismeri a tevékenységét meghatározó jogi és szakmai dokumentumok strukturális és tartalmi követelményeit
Tájékozott szakmájához kapcsolódó kompetenciákról, s egy munkavállalóval szembeni elvárások lehetőségeiről


b) képesség

A neveléstudomány és társdiszciplínák köréből származó információk gyűjtésében, hazai és nemzetközi adatbázisok kezelésében releváns nézőpontok szerint képes választani, ezeket feladataiban felhasználni, önállóan alkalmazni
Alkalmazza az interdiszciplináris modelleket, képes egy adott probléma több szempontú elemzésére, ami a reális helyzetértelmezést és a konkrét szituációkban történő hatékony alternatív megoldásokat is lehetővé teszi
Elemzéseiben alkalmazza a multi- és interkulturális szemlélet összefüggéseit, ezeket kezdeményezően hasznosítja munkájában
Képes összehasonlítani a kutatási eredményeket a pedagógiai gyakorlattal
Képes gyakorlati implementációs javaslatokat megfogalmazni
Képes kisebb önálló és csoportos kutatási projekteket tervezésére és kivitelezésére, biztonsággal és önállóan tudja használni a kvantitatív és kvalitatív kutatási módszereket, biztonsággal alkalmaz matematikai statisztikai eljárásokat
Képes önálló szempontok szerint szakmai anyagok elkészítésére, kutatásai eredményeinek objektív bemutatására, elemzésére, és rövidebb szakmai tanulmányok önálló megírására
A tanulás sajátosságainak ismerete alapján képes az adott életkori sajátosságok figyelembevételével megfelelő képzési feltételek megteremtésére, valamint egyéni tanulási utak megtervezésének segítésére
Képes értelmezni a szaktudományos vitákat, össze tudja hasonlítani a különböző álláspontok argumentumait, képes azokat interpretálni
Képes szakmáját meghatározó dokumentumokat véleményezni, értékelni, intézményi szintű dokumentumokat összeállítani
A lehetőségek és korlátok figyelembe vételével képes az intézmény szervezeti működésének kritikai elemzésére
Magas szintű szakmai kommunikációra képes szóban és írásban, ehhez alkotó módon alkalmazza a web-es információszerzési technikákat
Képes egy idegen nyelven magas szintű szakmai szövegértelmezésre és alapszintű szakmai kommunikációra
Képes pályázatokat önállóan kezdeményezni, tervezni, lebonyolítani, értékelni
Képes szakmai közösséget építeni
Pedagógiai szakmai tudását felhasználva, az adott munkahelye elvárásait figyelembe véve képes munkavállalói jogait érvényesíteni


c) attitűd

Szakmai identitásában fontosnak tartja a társadalomtudományi nézőpontot, nyitott a neveléstudomány interdiszciplináris megközelítésére
Folyamatosan átértékeli saját viszonyulásait a társadalmi és kulturális különbségekhez, a kisebbségek helyzete iránti érzékenység és az emberi jogok tisztelete jellemzi
Fontosnak tartja szakmai munkájában a társadalmi egyenlőtlenségekből fakadó problémák figyelembe vételét, és magáévá teszi a méltányosság szemléletét
Törekszik a széleskörű szakmai együttműködésre, a problémahelyzetekre nyitott és megfontolt, képes azok professzionális megítélésére
Szakmailag megalapozott kritikai szemlélettel rendelkezik, és elkötelezett az érték- és tudásalapú szakmai elemzések iránt
Kreatív megoldásokat keres adott témakörök mély megismerésére, a releváns kutatási módszerek alkalmazására, nyitott a kutatási kooperációra, felismeri a közös munka jelentőségét.
Értékelő, értelmező reflektivitással közelít a gyakorlat és elmélet kapcsolatához
Megalapozott szakmai kritikát fogalmaz meg, saját véleményét meggyőzően és szabatosan fejti ki, szakmai vitákban érvelni tud
Képviseli a kommunikáció jelentőségét a pedagógiai és szakmai munkában, fontosnak tartja az informatikai eszközök adta lehetőségek kihasználását, elkötelezett idegen nyelvi képességeinek folyamatos fejlesztése mellett
Elkötelezett a folyamatos szakmai fejlődés terén, törekszik a szakmáját, szakterületét érintő kérdések folyamatos követésére, ezért különösen nyitott az új szakmai eredmények megismerésére, munkájában való hasznosítására és azok értékelésére
Motivált, kezdeményező innovatív fejlesztésekben, kezdeményező szerepet vállal munkahelyi szervezetében
Szakmaközi kapcsolatokban szakmai értékeit-elveit képviseli, érvel mellette

d) autonómia és felelősség
Erősíti saját szakmai magabiztosságát, reálisan méri fel saját szakmai lehetőségeit és hiányosságait
Tudatos önfejlesztés révén felelős önálló munkavégzésre képes, mely során a személyes és szakmai céljait össze tudja egyeztetni
Kezdeményező szerepet vállal a jelenségek megértetésében, a felelős gondolkodásra ösztönzésben, saját tevékenységeiben, döntéseiben a tudományos-szakmai szempontokat juttatja érvényre
Szakmai meggyőződésen alapuló önálló döntéseket hoz, prioritásként kezeli a kutatásalapú véleménynyilvánítást és tevékenységet
Megbízható szakmai partner a különböző együttműködésekben, a kooperációban vezető és vezetett szerepeket is hatékonyan betölt
Felelősséget vállal saját kommunikációjáért és annak folyamatos fejlesztéséért
Felelősen kezdeményez és vezet innovációs folyamatokat
Felelősséget vállal munkatársai, szakmai közössége fejlődésének támogatásáért, a neveléstudomány elismertsége növeléséért, fejlődéséért, fejlesztéséért
A nyelvi előkészítőt tartó intézmény záróvizsgáját az intézmény figyelembe veszi a felvételinél? igenMegjegyzés:

Programme structure

Ismeretkörök:

a neveléstudomány elméleti-fogalmi rendszere
a nevelés, oktatás és képzés pszichológiai és szociológiai vonatkozásai
a nevelés, oktatás társadalmi, oktatáspolitikai aspektusai
a nevelés-, oktatáskutatás főbb területei és módszerei
a nevelés és oktatás iskolai, valamint iskolán kívüli intézményrendszerei

Specializációk:

1) A kora gyermekkor pedagógiája specializáció

Innováció és tudásmenedzsment
A koragyermekkor pedagógiai, pszichológiai és szociológiai aspektusai
Szabadidőpedagógia és gyermekkultúra
Játék, báb és dráma pedagógiai megközelítésben

2) A fenntarthatóság és társadalom specializáció

Innováció és tudásmenedzsment
Interdiszciplináris ismeretek (környezet- és társadalomtudomány)
Környezeti neveléssel kapcsolatos ismeretek
Fenntarthatóság pedagógiájával kapcsolatos ismeretek

Career opportunities

A pedagógiai szakterületen szerezhető tudás széleskörűen alkalmazható, a munkaerőpiacon kiválóan értékesíthető, különös tekintettel az iskolarendszerű és az iskolarendszeren kívüli nevelési és oktatási feladatok szervezésére, továbbá oktatási intézményekben, főhatóságok, önkormányzatok, szakmai szolgáltatók szakapparátusában, illetve oktatási, kutatási vállalkozásokban, a felsőoktatásban, tudományos intézetekben. A képzésben szakképzettséget szerző hallgatók szakértelmükkel – tanulmányaik irányultságától függően – képesek lesznek pedagógiai innovációra és kutatásra a pedagógiai elmélet és a pedagógiai gyakorlat sokféle területén.

Not available for applying at the moment

Application deadlines apply to citizens of: United States

Not available for applying at the moment

Application deadlines apply to citizens of: United States

Sponsor logo
Sponsor logo