More information

bolcsesz.uni-miskolc.hu/uj/index.html 

Overview

Felvételi vizsga: kizárólag szóbeli elbeszélgetés, Skype interjú formájában, írásbeli felvételi vizsga nincs. A szóbeli során a vizsgabizottság meggyőződik a jelentkező magyar nyelvtudásáról, valamint a tudományterületen való szakmai jártasságáról. A képzés célja olyan történelem alapszakos bölcsészek képzése, akik egyetemes és magyar történelemből, a rokon és segédtudományokból, valamint a történelem alapszakhoz tartozó specializációk területén szerzett ismeretekkel rendelkeznek és képesek történelmi, illetve általános társadalmi és politikai kérdésekben az ismeretek önálló elsajátítására és rendszerezésére. A hallgatók képessé válnak a történelmi folyamatok értékelésére, tanulságok levonására és a közelmúlt történelmi folyamatainak, jelenségeinek és személyiségeinek önálló elemzésére. Felkészültek tanulmányaik mesterképzésben történő folytatására.A nyelvi előkészítőt tartó intézmény záróvizsgáját az intézmény figyelembe veszi a felvételinél? igenMegjegyzés:

Programme structure

A szakképzettséghez vezető tudományágak, szakterületek, amelyekből a szak felépül:

- a képzéshez kapcsolódó bölcsészettudományi, társadalomtudományi ismeretek (filozófiatörténet, társadalmi ismeretek, kommunikáció, informatika, szövegalkotási készségfejlesztő ismeretek, könyvtárismeret) 8-12 kredit;

- történelmi szakmai ismeretek: 110-120 kredit:

- történelmi szakmai alapozó modul (történettudomány, néprajz, régészet, levéltári ismeretek, művészettörténet, vallástörténet, művelődéstörténet, politikatudomány, vallástudomány, történeti földrajz historiográfia, latin nyelv) 20–30 kredit;

- magyar és egyetemes történelem szakterületi ismeretei, történeti segédtudományok (diplomatika, szfragisztika, heraldika, kronológia), őskori és ókori történelem, középkori magyar történelem, középkori egyetemes történelem, kora újkori magyar történelem, kora újkori egyetemes történelem, újkori magyar történelem, újkori egyetemes történelem, jelenkori magyar történelem, jelenkori egyetemes történelem, művelődéstörténet, gazdaságtörténet 80-90 kredit;

- választás szerinti specializációk ismeretei 30-50 kredit.

Not available for applying at the moment

Application deadlines apply to citizens of: United States

Not available for applying at the moment

Application deadlines apply to citizens of: United States

Sponsor logo
Sponsor logo